Egyesületek, civilszervezetek, alapítványok

Alapítványok | Közalapítványok | Egyesületek, civilszervezetek

Kiskunfélegyházán a civil szervezetek igen nagy számban vannak jelen a közéletben, e sokszínű és sokrétű szerveződések a közösségi élet minden szegmensét lefedik a városban. Jelenlétük és tevékenységük meghatározó a kultúra, a képzőművészet, a sport, a népművészet, a hagyományőrzés, a hitélet, a környezettudatos életmód, ifjúságsegítés, tehetséggondozás- és utánpótlás területén. Fontos szerepet töltenek be a helyi társadalom kapcsolatrendszerében, a szabadidő kulturális célú, tartalmas eltöltésének segítésében, a történelmi és kulturális hagyományok ápolása, gondozása területén. Kiváló az együttműködés a város és a civil szervezetek között, az önkormányzat minden évben pályázati kiírást jelentet meg működtetésük, szakmai munkájuk segítése céljából. Az önkéntes szerveződések bekapcsolódnak a városi közélet és rendezvények színes skálájába, számos alapítvány és egyesület öregbítette már városunk jó hírnevét országosan és határainkon túl egyaránt.

Alapítványok

A Magyar Kultúráért Határok Nélkül 2001. Alapítvány
kuratóriumi elnök: Tóth Imre Gyuláné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Batthyány utca 1. 1. emelet 1. ajtó
telefon: (+36 70) 366-6164

Alapítvány a Vagyonvédelem- és Közbiztonság Megszilárdítására
kuratóriumi elnök: Dr. Lenkefi Attila
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 1.
telefon: (+36 20) 455-6677
e-mail: szabo2iren [at] freemail.hu

Bercsényi Óvodás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány
kuratóriumi elnök: Szombatiné Horváth Tünde
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Bercsényi utca 5.
telefon: (+36 76) 466-126
e-mail: bercsenyiovi [at] gmail.com

Constantinum Iskoláiért Alapítvány
elnök: Dr. Sulyok László
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi Sándor utca 11.
telefon: (+36 76) 431-786
e-mail: constantinum [at] constantinum.hu

Constantinum Óvoda Alapítvány
kuratóriumi elnök: Kiss Zoltánné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Arany János utca 10.
telefon: (+36 76) 431-786
e-mail: constantinum [at] constantinum.hu

Csúcsrajárók Alapítvány a Vízilabda Utánpótlásért
kuratóriumi elnök: Szokolayné Farkas Mária Erika
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, XI. körzet tanya 165.
telefon: (+36 30) 279-2474
honlap: www.csucsrajarok.hu

Darvas Iskola Diákjaiért Oktatási Alapítvány
kuratóriumi elnök: Mészáros Gyuláné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Darvas tér 10.
telefon: (+36 76) 462-744
e-mail: info [at] darvasj.hu

Demokrácia és Szolidaritás Félegyháza Alapítvány
kuratóriumi elnök: Medek Máté Józsefné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Fekete Pál sétány 2.

Dózsa Óvodásokért Közhasznú Alapítvány
kuratóriumi elnök: Bálint Judit
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Dózsa György utca 5.
telefon: (+36 76) 462-637
e-mail: felegyhaziovi [at] freemail.hu

Ébredés (Zsangajipen) Közhasznú Alapítvány
kuratóriumi elnök: Szűcs-Szabó Sándor
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Bajza utca 6.

Együtt az Összevont Iskola Diákjaiért Alapítvány
kuratóriumi elnök: Mester Ernő
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Deák Ferenc utca 14.
telefon: (+36 76) 461-824
e-mail: tanar [at] jozsefa-kkfelegyhaza.sulinet.hu

Együtt Egymásért A Bankfalui Óvoda Gyermekeiért Alapítvány
képviselő: Kolláth Jánosné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Tegez utca 25.
telefon: (+36 76) 463-006
e-mail: bankfaluiovi [at] gmail.com

Együtt Kiskunfélegyháza Labdarúgásáért Alapítvány
kuratóriumi elnök: Busa Imre
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Tavasz utca 4.
telefon: (+36 20) 934-9188
e-mail: imre.busa [at] gmail.com

Elismerés Alapítvány
kuratóriumi elnök: Kocsisné Móczár Julianna
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Oskola utca 1-3.
telefon: (+36 76) 462-274
e-mail: titkar [at] kozge.sulinet.hu

Értelmes Napokért Közhasznú Alapítvány
kuratóriumi elnök: Fricska Imre
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Klapka utca 19.

Félegyházi Ökölvívó Tehetséggondozó Alapítvány
kuratóriumi elnök: Dr. Szabó József
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Dr. Holló Lajos utca 87. 4. emelet 18. ajtó
telefon: (+36 30) 445-0030

Fido Bácsi Közhasznú Alapítvány
kuratóriumi elnök: Dr. Medgyesi József
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Katona József utca 4.
telefon: (+36 70) 331-1634
e-mail: fidobacsi.herosz [at] freemail.hu
honlap: www.menhelykkfhaza.hu

Gondoskodás Alapítvány
kuratóriumi elnök: Dr. Szemerédi Lászlóné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Dessewffy utca 38.
telefon: (+36 76) 466-525
e-mail: kossuthvarosiovi [at] indamail.hu

Göllesz Viktor Speciális Általános Iskola, Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapítványa
kuratóriumi elnök: Ficsor Józsefné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Szent Imre herceg utca 1-3.
telefon: (+36 76) 461-193
e-mail: gollesz [at] freecomp.hu

Gyermekeinkért Alapítvány
kuratóriumi elnök: Nagyné Mészáros Erika
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Batthyány utca 12-16.
telefon: (+36 76) 466-783
e-mail: kiki_bai [at] freemail.hu

Gyermekek Úszni Tudásáért Alapítvány
kuratóriumi elnök: Iványi Ferenc
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 1.
telefon: (+36 70) 376-5366

Hidas Frigyes Alapítvány a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskoláért
kuratóriumi elnök: Benkő Gabriella
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4. 2. emelet 9. ajtó.
telefon: (+36 76) 560-006

HumanumSalma Humanitárius Alapítvány
kuratóriumi elnök: Salma Ferenc
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Batthyány utca 10. 1. emelet 9. ajtó.
telefon: (+36 70) 701-8173
e-mail: humanumsalma.alapitvany [at] gmail.com

Idősekért, Fogyatékosokért és Rászorultakért Alapítvány
kuratóriumi elnök: Bakos Lajos
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Nádasdy utca 12.
telefon: (+36 20) 939-3267
e-mail: lajos [at] siriusradio.hu

Ildikó Tanárnő Emlékére Alapítvány
kuratóriumi elnök: Kleics Julianna
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, X. körzet tanya 67.

József Attila Általános Iskola Diákjaiért Alapítvány
elnök: Blazsevné Szabó Erika
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Deák Ferenc utca 14.
telefon: (+36 76) 461-824
e-mail: tanar [at] jozsefa-kkfelegyhaza.sulinet.hu

Karácsonyi Fény Közhasznú Alapítvány
kuratóriumi elnök: Dr. Garai István Levente
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Katona József utca 4.
e-mail: alacstibor [at] t-online.hu

Kézenfogva a Darvastéri Óvoda Gyermekeiért Alapítvány
elnök: Szűcs Gyuláné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Darvas tér 11.
telefon: (+36 76) 461-190
e-mail: szazszorszep00 [at] freemail.hu

Kiskun Múzeum Alapítvány
kuratóriumi elnök: Mészáros Márta
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Dr. Holló Lajos utca 9.
telefon: (+36 70) 235-0194
e-mail: kiskun.kiskunfelegyhaza [at] museum.hu
honlap: www.kiskunmuzeum.hu

Kiskunfélegyházi Irodalmi Alapítvány
kuratóriumi elnök: Mindák József
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kazinczy utca 10-12.
telefon: (+36 76) 464-678
e-mail: irodalmialapitvany [at] gmail.com
e-mail: jozsef.mindak [at] gmail.com

Kiskunfélegyházi Mentők Alapítvány
elnök: Vastag László
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Marosvásárhelyi utca 2.
telefon: (+36 76) 461-440
e-mail: kkfm6100 [at] gmail.com

Kiskunfélegyházi Ótemplom Alapítvány
kuratóriumi elnök: Juhász Miklós
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Béke tér 1.
telefon: (+36 76) 462-642
e-mail: sarlosba [at] freemail.hu

Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Alma Mater Társaság
kuratóriumi elnök: Dr. Fülöp Ferenc
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 24.
telefon: (+36 76) 462-332
e-mail: pgttk3 [at] gmail.com

Kiskunfélegyházi PG Alapítvány
kuratóriumi elnök: Pintér Csaba
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 24.
telefon: (+36 76) 462-332
e-mail: pgttk3 [at] gmail.com

Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Kollégium Kossuth Lajos Középiskolája és Szakiskolája Támogatásáért Alapítvány
kuratóriumi elnök: Luchmann Gábor
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 34.
telefon: (+36 76) 462-155
e-mail: titkarsag.kszi [at] gmail.com

Kommunikáció a Jövőért Közhasznú Alapítvány
kuratóriumi elnök: Varga Tibor Ferencné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 9.
telefon: (+36 76) 461-262

Korszerű Agrárkultúráért Alapítvány
kuratóriumi elnök: Csitári Tibor
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Oskola utca 1-3.
telefon: (+36 76) 461-022
e-mail: tanari [at] mezgazd-kkfh.sulinet.hu

Kovács Dezsőné Sahin Tóth Klára Tanulmányi Alapítványa
kuratóriumi elnök: Nagy Pál Mária
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi Sándor utca 11.

Közgések a Közgéért Alapítvány
elnök: Csenkiné Bihal Mária
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Oskola utca 1-3.
telefon: (+36 76) 462-274
e-mail: kozge.kkfhaza [at] gmail.com

Kreatív Mozaik Alapítvány a Szociálisan Rászorulókért
kuratóriumi elnök: Kleics Julianna
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Csíkszereda utca 8/A.
e-mail: rekedtgreta [at] gmail.com

Kuckó Bölcsöde Kisgyermekeiért Alapítvány
kuratóriumi elnök: Horváthné Gulyás Henrietta
cím: Kiskunfélegyháza, Dankó Pista utca 4-6.

Láncszem Alapítvány
kuratóriumi elnök: Modok Kálmánné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Hunyadi utca 6.

LÉLEGZET a Légzőszervi Betegekért, a Tisztább, Egészségesebb Környezetért Alapítvány
kuratóriumi elnök: Czibolyáné Csábi Erika
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Fadrusz János utca 4.

Megbecsülés Nyugdíjasokat Segítő Alapítvány
kuratóriumi elnök: Bujdosó Imre Gézáné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Mezősi Károly utca 7. 1. emelet 6. ajtó

Móra utcai Óvoda Gyermekeikért Alapítvány
kuratóriumi elnök: Ágó Mária
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Móra Ferenc utca 2/A.
telefon: (+36 76) 461-008

Móravárosi Óvoda Gyermekeiért Alapítvány
elnök: Feketéné László Gabriella
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Platán utca 14.
telefon: (+36 76) 466-090
e-mail: moravarosiovoda [at] freemail.hu

Mozgássérült Gyermekek Integrált Nevelése Alapítvány
kuratóriumi elnök: Balogh Györgyné Branyiczki Irén
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Darvas tér 11.

Nagyszőlő Úti Óvoda Gyermekeiért Alapítvány
kuratóriumi elnök: Szabó Anett
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, X. körzet tanya 95.
telefon: (+36 76) 461-331
e-mail: nszoloovi [at] freemail.hu

Natura Hungarica Alapítvány
kuratóriumi elnök: Turcsányi Zoltán
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Béke utca 3.
telefon: (+36 20) 925-0082
e-mail: rita.karpati [at] natura-hungarica.hu
honlap: www.natura-hungarica.hu

Néri Szent Fülöpről Elnevezett Hittanya Alapítvány
kuratóriumi elnök: Kiss Gábor
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Szent István tér 3/A.
telefon: (+36 76) 465-115

Összefogás a Dózsás Gyermekekért Alapítvány
kuratóriumi elnök: Vőneki Ottó
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Dózsa György utca 26-32.
telefon: (+36 76) 462-047
e-mail: dozsasuli.felegyhaza [at] gmail.com

Platán Általános Iskoláért Alapítvány
kuratóriumi elnök: Tarjányi Xénia
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Platán utca 12.
telefon: (+36 76) 466-951
e-mail: plataniskola [at] gmail.com

Regionális Esélyegyenlőségi Integrációs Központ Alapítvány
kuratóriumi elnök: Zsótér Ágnes
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kazinczy utca 10-12.
telefon: (+36 20) 662-7966
e-mail: kapocs.felegyhaza [at] invitel.hu

Romák Életesély Növeléséért Közhasznú Alapítvány
kuratóriumi elnök: Dr. Azúr Magdolna
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Jókai utca 21.
telefon: (+36 20) 286-1546
e-mail: azur.magdolna [at] citromail.hu

Sorsocskák – a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány
kuratóriumi elnök: Dr. Ónodi Izabella
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Dankó Pista utca 16.
telefon: (+36 20) 518-6984
e-mail: dr.bella116 [at] gmail.com

Szalamandra Kétéltű Kutató-Mentő Alapítvány
kuratóriumi elnök: Domonkos Zoltán
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, IX. körzet tanya 26.

Szegedi Úti Óvoda Gyermekeiért Alapítvány
kuratóriumi elnök: Bán Lászlóné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Szegedi út 5.
telefon: (+36 76) 461-662
e-mail: szegediutiovoda [at] freemail.hu

Szent Család Templom Kiskunfélegyháza Alapítvány
kuratóriumi elnök: Szépe Ferencné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Liszt Ferenc utca 2.
telefon: (+36 76) 461-572

Szintézis Oktatási Alapítvány
kuratóriumi elnök: Magony Tibor
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Nyíl utca 37.
telefon: (+36 76) 561-040
e-mail: postmaster [at] szintezis.t-online.hu

Zöld Szem Környezetvédő és Egészségmegőrző Alapítvány
kuratóriumi elnök: Kiss Kálmán Tibor
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Közelszőlő tanya 26.
telefon: (+36 20) 457-8687

Közalapítványok

Alapítvány neve: Egészségért Közalapítvány a Kórházért
Székhelye: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 1.
Alapítója: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Induló vagyona: 172.000 Ft

Célja:

  • a Kiskunfélegyháza Városi Kórház – Rendelőintézet felújításának és gép-műszer beszerzésének támogatása
  • Kiskunfélegyháza város és a környező települések lakosainak magasabb szintű egészségügyi ellátása
  • Kiskunfélegyháza Városi Kórház-Rendelőintézet, Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központ működési költségeihez való hozzájárulás

Kuratóriuma:
Elnök: Nagyné Szanka Márta, Kiskunfélegyháza, Petőfi utca 63.
Titkár: Ormándiné Vígh Rozália, Bugac, XIV. körzet Alkotmány utca 8.
Tag: Sárdi Mária Paula, Kiskunfélegyháza, Platán utca 3. fszt. 1.

A Felügyelő Bizottság tagjai:
Elnök: Tarjányi Dezsőné, Kiskunfélegyháza, Deák F. utca 39.
Kormányos Imre, Kiskunfélegyháza, Attila utca 11.
Alács Miklós, Kiskunfélegyháza, Damjanich utca 11.

Alapítvány neve: Félegyházi Közművelődésért Közalapítvány
Székhelye: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth utca 1.
Alapítója: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Induló vagyona: 500.000 Ft

Célja: Kiskunfélegyháza városban a közművelődést szolgáló helyi kezdeményezések elősegítése és megvalósítása érdekében a művelődéspártoló és művészeti tevékenységeket folytató egyesületek, alapítványok és különféle egyéb közösségek, továbbá egyének számára pénzügyi támogatást nyújtson, egyrészt pályázati kérelmek alapján, másfelől pedig közvetlen céltámogatások formájában a városi, a nemzeti és állami ünnepek esetén.

Kuratóriuma:
elnök: Katonáné Tóth Judit
titkár: Vas László
Bánkiné dr. Molnár Erzsébet
Ficsór József
Kertész Jánosné
Meizl Ferenc

Felügyelő Bizottsága:
Dr. Kardos András elnök
Kőfalviné Ónodi Márta
Patakiné dr. Terjék Mária

Alapítvány neve: Kiskunfélegyházi Vállalkozókat Támogató Közalapítvány
Székhelye: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 1.
Telefon: (+36 76) 463-224, (+36 76) 461-255
Alapítója: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete
Induló vagyona: 2.500.000 Ft
Adószám: 18353200-1-03
Számlaszám: OTP Kiskunfélegyháza 11732071-20030975

Célja: Kiskunfélegyháza város közigazgatási területén belül a foglalkoztatást elősegítő beruházásokat, eszközbeszerzéseket megvalósító vállalkozók, vállalkozások támogatása visszatérítendő (kamatmentes) juttatás formájában, pályázati rendszer keretében. Egyéb vállalkozásfejlesztési célú szervezetek támogatása.

Kuratóriuma:
Tarjányi László elnök
Szabó Árpád titkár
Bozó Lajos
Bácsi István
Pataki István
R.Nagy József
Tanács István
Vida Pál
Vígh Csaba

Felügyelő Bizottsága:
Kiss István
Kocsis Béla
Tóth Károly

Egyesületek, civilszervezetek

A Láma Dalai Zenekar Egyesület
elnök: Vereb János
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Móra Ferenc tér 6. 3. emelet 22. ajtó
telefon: (+36 70) 257-4125
e-mail: info [at] alamadalai.hu
honlap: www.alamadalai.hu

Absolut Sportegyesület
elnök: Gulyás Norbert
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Tölgyfa utca 4.
telefon: (+36 70) 390-1924
e-mail: nrbrt.gulyas [at] gmail.com

Achilles Track Testedzők Sportegyesület
elnök: Nemes-Nagy Tibor
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Tölgyfa utca 4.

Amatőr Királyi Szakács Klub Közhasznú Egyesület
elnök: Bojtor Tibor
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Asztalos János utca 28.
telefon: (+36 30) 901-7383
e-mail: imre.busa [at] gmail.com

Apraja Falva Közhasznú Egyesület
elnök: Mészárosné Gémes Brigitta
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Szent Imre herceg utca 5.
telefon: (+36 70) 382-8249
e-mail: aprajaegyesulet [at] gmail.com
honlap: www.aprajafalva.eu

Bucka Hegymászó Egyesület
elnök: Pallagi Ernő
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Molnár Béla utca 20.

Bulls Szabadidő Sportegyesület
elnök: Csalár László
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Lugas utca 7A.
e-mail: csalar.laszlo [at] freemail.hu

Darvas Szabadidő és Diáksport Egyesület
elnök: Fábián József
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Darvas tér 10.
e-mail: fabjoz [at] darvasj.hu

Diabetesz Egyesület Kiskunfélegyháza
elnök: Salma Ferenc
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Platán utca 5. 4. emelet 18. ajtó
telefon: (+36 70) 248-5052
e-mail: diabetes.kkfhaza [at] gmail.com

Diána Bérkilövő Sportvadász Vadásztársaság
elnök: Dr. Tóth Sándor
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kazinczy utca 1.

Edzd Magad Egészségesre Sportegyesület
elnök: Nemcsok Nándor János
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Daru utca 32.
e-mail: n.nandi77 [at] gmail.com

Egészséges Félegyházáért Egyesület
elnök: Tarjányi Gabriella
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Hunyadi utca 6.

Életet az Éveknek Nyugdíjasklubok Bács-Kiskun Megyei Egyesülete
elnök: Sántáné Szabó Margit
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 33/A/C 4. emelet 1. ajtó

Értékeinkkel Európában Közhasznú Egyesület
elnök: Bogácsi Attila
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Nyíl utca 37.

Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola
elnök: Karsai Ferenc
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 35.
e-mail: felegyhaziasztalitenisz [at] gmail.com

Félegyházi Kézilabda Sport Club
elnök: Eszik Bence
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Szegfű utca 4. 1. emelet 5. ajtó
e-mail: felegyhaziksc [at] gmail.com

Félegyházi Kiskun Huszár Bandérium
elnök: Ván Jenő
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 1.
telefon: (+36 20) 936-9703
e-mail: elnokvj [at] gmail.com

Félegyházi Lovas Klub Sportegyesület
elnök: Rózsa József László
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Attila utca 10.
e-mail: rozsaker [at] t-online.hu

Félegyházi Motoros Baráti Kör Egyesület
elnök: Seres Kornél László
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Dankó Pista utca 16
telefon: (+36 20) 801-6034
e-mail: felegyhazimotorosok [at] gmail.com

Félegyházi Táncszínház Kulturális Egyesület
elnök: Hajdú Blanka Éva
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 6. földszint 6. ajtó
telefon: (+36 70) 331-9524
e-mail: kcsonkasziszi [at] gmail.com

Félegyházi Térségi Sportiskola Nonprofit Kft.
elnök: Katona Andor János
e-mail: katonaa57 [at] freemail.hu

Félegyházi Tűzoltók Közhasznú Sportegyesület
elnök: Magyari Szabolcs
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Csongrádi utca 21.
e-mail: magyari [at] digamma.hu

FOREST GUMP Sportegyesület
elnök: Iványi László
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Nádasdy utca 12.
e-mail: forestgumpse [at] gmail.com

Fülöpjakabi Íjászok és Félegyházi Lövészek Baráti Köre
elnök: Báthori István
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Marosvásárhely utca 11.

Haleszi Gazdakör
elnök: R. Nagy József
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, XI. körzet tanya 1.

Hideg László Boksz Egyesület
elnök: Szládik József
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Templomhalom utca 18.

Hungária Malinois Club
elnök: Budai Tamás
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Dr. Holló Lajos utca 92.

Huszka József Hagyományőrző Egyesület
elnök: Dongó József
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Esze Tamás utca 1.
telefon: (+36 20) 318-5890
e-mail: dongojozsef [at] gmail.com

Ifjúsági Szakértők Egyesülete
elnök: Ditzendy Károly Arisztid
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Hársfa utca 30.
telefon: (+36 70) 278-2110

Ipartestületek Bács-Kiskun Megyei Szövetsége
elnök: Makai Lászlóné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Móra Ferenc tér 9.
e-mail: maricakft [at] gmail.com

Izgő-Mozgó Kölyökklub Egyesület
elnök: Fekete Mária
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, József Attila utca 13.
telefon: (+36 20) 533-1949
e-mail: izgomozgo [at] t-online.hu
honlap: izgomozgo.ucoz.com

Izgő-mozgó Sportra és Egészségre Nevelő Egyesület
elnök: Kovács János
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Lugas utca 24.

IzomLáz Fitness Sportegyesület
elnök: Mónusné Kajtár Katalin
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Lugas utca 24.

Jogging Plus Szuperinfó Futóklub
elnök: Németh László
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Eper utca 8.
e-mail: laci [at] joggingplus.hu

Jövő Bajnokaiért Diák Sport Egyesület
elnök: Mester Ernő
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Deák Ferenc utca 14.
e-mail: jvbdse [at] gmail.com

Kiskun Múzeum Baráti Köre Egyesület
elnök: Dr. Ónodiné Nyisztor Anna Enikő
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Dr. Holló Lajos utca 9.
telefon: (+36 76) 461-468
e-mail: kiskun.kiskunfelegyhaza [at] museum.hu
honlap: www.kiskunmuzeum.hu

Kiskun Önkormányzatok Szövetsége
elnök: Kovács Imre
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 1.

Kiskun Természetbarát Sportegyesület
elnök: Bozó Lajos
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Mártírok útja 1/C. 3. emelet 20. ajtó

Kiskunfélegyháza és Térsége Kisgazda Polgári Egyesület
elnök: Lőrincz Tibor
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Ady Endre utca 1-3. 4. emelet 18. ajtó
telefon: (+36 30) 983-5115
e-mail: lotibo [at] t-online.hu

Kiskunfélegyháza Ifjúságáért Egyesület
elnök: Forgóné Szász Anikó
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Arany János utca 48/B.
telefon: (+36 70) 278-2110
e-mail: szaszani81 [at] gmail.com

Kiskunfélegyházi AERO Klub Sportegyesület
elnök: Veres András
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kisfaludy utca 4.
e-mail: aeroveres [at] gmail.com

Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Kötélugráló Egyesület
képviselő: Bíró Jenő
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Batthyány utca 12.

Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület
elnök: Ván Jenő
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 1.
telefon: (+36 20) 936-9703
e-mail: kiskunfelegyhazibirkozas [at] gmail.com

Kiskunfélegyházi Blue Sky Repülő Klub
elnök: Tóth Csaba
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Orgona utca 6.

Kiskunfélegyházi Civil Szervezetek Szövetsége
elnök: Dr. Sulyok Miklós
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Fekete Pál sétány 4/14.
telefon: (+36 76) 463-226

Kiskunfélegyházi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesülete
elnök: Budai Tamás
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Dr. Holló Lajos utca 92.
telefon: (+36 70) 334-6659
e-mail: budaitomi2 [at] gmail.com
honlap: www.meoekkfhaza.hu

Kiskunfélegyházi Fúvószenekari Egyesület
elnök: Kis-Fekete Vilmos
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 8.
telefon: (+36 76) 560-006
e-mail: symba [at] symba.hu
e-mail: ferencjankovszki [at] gmail.com

Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület
elnök: Csányi József
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Gábor Áron utca 16.
telefon: (+36 76) 562-057

Kiskunfélegyházi Harcművészeti Sportegyesület
elnök: Holló-Szabó Sándor
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Darvas tér 1. 2. emelet 10. ajtó

Kiskunfélegyházi Honvéd Testedzők Köre
elnökhelyettes: Dr. Sulyok Miklós
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Jókai utca 54.

Kiskunfélegyházi Íjász Egyesület
elnök: Kiss Jenő
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Czuczor utca 58.
e-mail: kissj958 [at] freemail.hu

Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészek Közhasznú Egyesülete
elnök: Rátkai Zsuzsanna
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Fadrusz János utca 31.
telefon: (+36 70) 245-3612
e-mail: art.felegyhaza [at] freemail.hu
honlap: www.felegyhazi-muveszek.hu

Kiskunfélegyházi Kosárlabdázók Clubja
elnök: Iványi Ferenc
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 35.
e-mail: ivanyiferenc [at] gmail.com

Kiskunfélegyházi Mazsorett Egyesület
elnök: Dr. Kovács József
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Tompa utca 2.
telefon: (+36 30) 240-4715
e-mail: jankozol [at] anet.hu

Kiskunfélegyházi MMA Sportegyesület
elnök: Locskai-Hevér Tibor Szilveszter
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Karinthy Frigyes utca 7.

Kiskunfélegyházi Modellező Sport Egyesület
elnök: Görög György Lőrinc
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Szent Imre herceg utca 17/A.

Kiskunfélegyházi Motorsport Egyesület
elnök: Szabó János
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Liget utca 18.
e-mail: felegyhazimse [at] gmail.com

Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete
elnök: Juhász István
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Szent János tér 3.
telefon: (+36 76) 462-364

Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület
elnök: Marcényi Csaba
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Fekete Pál sétány 4/14.
telefon: (+36 76) 461-834

Kiskunfélegyházi Roma Kisebbségi Egyesület
elnök: dr. Azúr Magdolna
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Jókai utca 21.
telefon: (+36 20) 286-1546
e-mail: azur.magdolna [at] citromail.hu

Kiskunfélegyházi Romák a Jövőért Egyesület

elnök: dr. Azúr Magdolna
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Jókai utca 21.
telefon: (+36 20) 286-1546
e-mail: azur.magdolna [at] citromail.hu

Kiskunfélegyházi Róna Vadásztársaság
elnök: Magyar Ferenc
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, XI. körzet tanya 1.

Kiskunfélegyházi Szabadidő és Tömegsport Egyesület
elnök: Dr. Hevér Tibor
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Hársfa utca 28.

Kiskunfélegyházi Úszó Egyesület
elnök: Dankó Gábor
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Nyíl utca 16.
e-mail: danko.gabor67 [at] gmail.com

Kiskunfélegyházi Városi Tenisz Klub
elnök: Juhász Árpád
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Bajza utca 39.
e-mail: felegyhaziteniszklub [at] gmail.com

Kiskunfélegyházi Vízilabda Sport Egyesület
elnök: Görög Imre
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Blaha Lujza tér 1.
e-mail: gocse70 [at] freemail.hu

Kiskunfélegyházi Waldorf Egyesület
elnök: Kissné Fekete Éva
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kasza utca 4.
telefon: (+36 70) 335-2165
e-mail: waldorf-ovi [at] freemail.hu
honlap: www.felegyhaziwaldorf.hu

Kiskunfélegyházi Zenebarátok Egyesülete
elnök:
cím:
telefon:
e-mail: zenebaratok [at] civil.co.hu

Kiskunok Vidékéért Egyesület
elnök: Csányi József
munkaszervezet-vezető: Tarjányi Ernő
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Korona utca 4. 1. emelet 3. ajtó

Kiskunsági Sporthorgász Egyesület
elnök: Forgó István
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Majsai út 5.

Kiskun-vízi és Szabadidő Sportegyesület
elnök: Sebők János
cím: 6100 Kiskunfélegyháza,Holló László utca 21. 3. emelet 8. ajtó

Korona Sport Egyesület
alelnök: Lantos Jánosné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Dr. Holló Lajos utca 61. 3. emelet 72. ajtó

Közép-Európa Klub
elnök: Kelemen József
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Szegedi út 45.

Kunság Vadásztársaság
elnök: Dr. Pozsár Miklós
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Fekete Pál sétány 2.

Kunsághús Üzemi Horgászegyesület
ügyvezető: Faragó Ferenc
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, III. körzet tanya 94.

Kunsági Autóbuszvezetők Szabad Szakszervezete
elnök: Rácz Zoltán András
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Platán utca 5. 2. emelet 9. ajtó

Kyokushin Kumite Sport Egyesület
elnök: Kurucz László
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Jósika utca 44/3.
e-mail: kyokushinfelegyhaza [at] freemail.hu

Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezeti Üzemi Horgászegyesület
elnök: Posszert Gyula
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Csongrádi út 12.

Magyar Bichon Állatvédő Egyesület
elnök: Füleki Hajnalka Ágnes
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, III. körzet tanya 0328.

Manó Falva Egyesület
elnök: Cserkóné Mészáros Erzsébet
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kazinczy utca 16.

Móra Ferenc Közművelődési Egyesület
elnök: Kapus Béláné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Szent János tér 9.
telefon: (+36 76) 461-429
e-mail: kallaivm [at] gmail.com
honlap: www.morafke.hu

Móra Ferenc Társaság Kiskunfélegyháza Egyesület
elnök: Vészits Andrea
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 1.
e-mail: kapusnelenke [at] gmail.com

Mozdulj Félegyháza Sport Egyesület
elnök: Bali Cintia Renáta
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, III. körzet tanya 165.

Mozgáskorlátozottak Kiskunfélegyházi Egyesülete
elnök: Salma Ferencné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Szent János tér 3.
telefon: (+36 70) 701-8173
e-mail: salma.betty [at] gmail.com
honlap: www.kkfhazamozgkorlegy.hu

Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesülete
elnök: Tarnóczki Sándorné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Szent János tér 3.
telefon: (+36 70) 311-9488
e-mail: fenyvesivedo [at] gmail.com

Nagyszőlő-úti Gazdakör
elnök: Ván Jenő
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, XI. körzet tanya 352.
e-mail: elnokvj [at] gmail.com

Nők Bács-Kiskun Megyéért Egyesület
elnök: Jankovszki Zoltánné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Bajza utca 54.
telefon: (+36 30) 240-4715
e-mail: jankozol [at] anet.hu

Nyújts Kezet Karitatív Egyesület
elnök: Kovácsné Kiss Andrea Ilona
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Darvas tér 5. 8. emelet 51. ajtó

Összefogás az Élhetőbb Vidékért Köszhasznú Egyesület
elnök: Virág Istvánné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, I. körzet tanya 305.

Padkaporos Táncegyüttes Közhasznú Egyesület
elnök: Gulyás László
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Almafa utca 26.
telefon: (+36 30) 218-3275
e-mail: vandormuzsikus [at] gmail.com

Páka Vadásztársaság
elnök: Sörös József
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Tavasz utca 24. 1. ajtó

Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület
elnök: Hideg István
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 12.
e-mail: hideg50 [at] t-online.hu

Polgári Egyesület Kiskunfélegyházáért
elnök: Varga Imre
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Zrínyi utca 9. földszint 30. ajtó

Plain-Rock Egyesület
elnök: Ónodi Árpád
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Halasi út 33.
telefon: (+36 20) 801-6034
e-mail: info [at] rocktar.hu
honlap: www.rocktar.hu

Romano Podo (Cigány Híd) Oktatási és Kultúrális Egyesület
alelnök: Fehér Attila
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Dr. Holló Lajos utca 79. 2. emelet 50. ajtó

Röp-, Dísz- és Haszongalamb Galambtenyésztők Egyesülete
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Vak Bottyán utca 27.

Selymesért Egyesület Kiskunfélegyháza
elnök: Molnár Tibor Józsefné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, IX. körzet tanya 177.

Szakmaközi Művelődési Ház Közhasznú Egyesület
elnök: Dr. Sulyok Miklós
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Szent János tér 3.
telefon: (+36 76) 462-364
e-mail: szakmakozi [at] anet.hu
honlap: www.temie.hu

„Szívdobbanás az Egészségért” Közhasznú Egyesület
elnök: Dr. Nyúzó Bálint
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Szent János tér 3.
telefon: (+36 76) 462-364

Testvérvárosi Egyesület Kiskunfélegyháza
elnök: Csányi József
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 1. 1. emelet 27. ajtó
telefon: (+36 76) 562-039
e-mail: tekiskunfelegyhaza [at] gmail.com

Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület
elnök: Dinnyés Gyula
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 2.
telefon: (+36 70) 294-8881
e-mail: alugy1 [at] t-online.hu
honlap: www.koppanyijaszai.hu

Vállalkozók Ipartestülete Kiskunfélegyháza
elnök: Makai Lászlóné
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Móra Ferenc tér 9.
telefon: (+36 30) 239-7187
e-mail: iparosok [at] pr.hu

Vasutas Sportklub
elnök: Abonyi Péter
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Molnár telep
e-mail: vasutasse [at] freemail.hu

Wesel Hugó Fotókör Kiskunfélegyháza Közhasznú Egyesület
elnök: Kiss Imre
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Süveg utca 3.
telefon: (+36 70) 382-4918
e-mail: art.felegyhaza [at] freemail.hu

Wings-Wings Közhasznú Tánc Sportegyesület
elnök: Sándor Zsuzsanna
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Batthyány utca 43. 1. emelet 4. ajtó

Záportározó Szabadidő Egyesület
elnök: Vakulya László
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Tölgyfa utca 2/A.
e-mail: vakulya59 [at] gmail.com

„Zöldmező” Lovas Sportegyesület
elnök: Tapodi József
cím: 6100 Kiskunfélegyháza, VIII. körzet tanya 86.

E-mail küldése